Telefonszám:

+36 70 290 50 40

e-mail:

belvarosijogastudio@gmail.com

Nyitvatartási idő:

Hétfő - Vasárnap órarend szerint

A 1990-es években találkoztam először a jóga egyik irányzatával, az Etka-jógával. Majd évekkel később, már felnőttként, kezdtem el ismét, szakaszosan jógázni, akkor már a tradicionális Hatha-jógát gyakoroltam. 2022 őszén, egy testileg, mentálisan és érzelmileg megfáradt időszak után jött az elhatározás, hogy változtatásra van szükségem. Ez a döntés elég szilárd volt, és az elszántságnak köszönhetően sikerült 25 kg túlsúlytól megszabadulnom. A folyamat során egyfajta önmegvalósítás is kezdetét vette. Azt vettem észre, hogy a belülről jövő változás hozta magával a külső körülmények pozitív irányú változását is az életem minden területén. A mozgás fontossá vált számomra, és idővel a keményebb, erősítő edzéseket szerettem volna olyan mozgásformára cserélni, amely szolidabb és kíméletesebb.
Nem volt kétségem afelől, hogy a jóga, mint mozgásforma, megadja ugyanazokat az eredményeket, mint más típusú edzések, sőt, annál többet is. 2023 májusától rendszeresen gyakorlom a jógát a Belvárosi Jógastúdióban, és fokozatosan megérlelődött bennem az elhatározás, hogy jelentkezem a jógaoktató képzésre, mert szerettem volna jobban elköteleződni a jóga mellett.
A jóga nekem segít lecsendesíteni a hullámzó gondolataimat. Amikor a jógaszőnyegen gyakorlom a jelenlétet, lélegzem, mozdulok és figyelek. Hiszem, hogy erre a mai életmódot élő embernek nagy szüksége van. Továbbá jó érzés tapasztalni, hogy a testem adottságait teljes terjedelmében kihasználhatom, és tehetek azért, hogy fenntarthassam egészséges működését.
Szeretném, ha a jógaóráimon a gyakorlók is megtapasztalnák mindezt, és lelkileg, testileg jó érzésekkel feltöltődött gyakorlók távoznának. Bátorítalak titeket arra, hogy próbáljátok ki, és tapasztaljátok meg jótékony hatásait!
Namaste,
Mariann