
Molnár Mariann vagyok, hatha és yin jóga oktató. Gyermekem születése után kezdtem jógázni, mert szerettem volna a testemet újra formába hozni, de egészen hamar rájöttem, hogy itt sokkal több dolog fog történni velem: a jógázásnak köszönhetően nemcsak a testem erősödött, hanem a lelkem és a szellemem is – mert most már tudom, hogy ezek kéz a kézben járnak. Volt olyan jóga óra, amelyen elsírtam magamat, volt, amelyen ömlött rólam a víz (és imádtam!), volt, hogy sikerélménnyel távoztam, és volt, hogy egy hatalmas csődtömegnek éreztem magam (mert hát mindenkinek vannak rossz napjai) – de minden egyes alkalommal, minden jóga óra után úgy érzem, megszépülök, kívülről-belülről. A jóga ezt tudja! Azzal szembesít, azt mutatja meg neked önmagadból, amire épp szükséged van. Egyszerre erősít meg és lágyít el. A jóga nem az életem – hanem a lelkem! Van benne kihívás, amit imádok, simogatás, amire szükségem van, erő, ami feltölt, és az áramlat, amitől megtisztulok. Oktatóként szeretnék minél több embert kísérni azon az úton, amelyen mindezt ő is megtapasztalhatja. Találkozzunk a jógamatracon!”
Mariannal január 20-ától hétfőnként 19.00-tól gyakorolhattok együtt 
